Igény szerint az egész cégre kiterjedő komplett, vagy egy adott projektre vonatkozó PR terv elkészítésében is segítséget tudunk nyújtani. A tervben a szervezet céljai és filozófiája mellett meghatározzuk többek között a kommunikációs üzeneteket, elemezzük a versenytársakat, a működési környezetet, a termékek-szolgáltatások jellegzetességeit és piaci pozícióját, a célcsoportot.
Majd mindezek alapján felállítunk egy PR stratégiát és az ezt megvalósító PR akciótervet, valamint összeállítjuk a végrehajtáshoz szükséges költségvetést. A PR tervek megvalósítása során szorosan együttműködünk ügyfeleinkkel, hiszen a hatékony végrehajtáshoz napi szintű kapcsolattartás szükséges.
vissza